A második világháborút követően az új hatalom egyik legelső teendője volt a közigazgatás újjászervezése, melynek keretében a háborúban szétzilált rendszert élesztették újjá. A kilátásba helyezett új struktúrák megalkotásáig egyfajta toldozásfoldozás jellemezte a változásokat, amelyek egyik legmarkánsabb eleme a közigazgatási határok megváltoztatása volt.

Szinte az összes megyét érintette ez a folyamat 1945 és 1950 között, de talán egyik sem változott területileg anynyit, mint Zala. A változások megyénk esetében tulajdonképpen már a háború végóráiban elkezdődtek, hiszen az 1941-ben újra idecsatolt Muraközt (Csáktornya, Perlak) és a Muravidéket (Alsólendvát és környékét) 1945 március végén, április elején a szovjet támogatást élvező jugoszláv partizáncsapatok visszavették, de ezeket a területeket az 1945 januári fegyverszüneti egyezmény is eleve Jugoszláviához csatolta.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány területrendezési elképzelései a háború után szinte azonnal jogszabályi formát öltöttek. Egy 1945. július 8-án megjelent miniszterelnöki rendelet – többek között – kimondta a Balatonfüredi járás Veszprém megyéhez csatolását 1946. január 1-jei határnappal. Ugyancsak az előbb említett miniszterelnöki rendelet mondta ki a miháldi (Miháld, Pat, Sand) és somogyszentmiklósi (Bagolasánc, Liszó, Somogyszentmiklós) körjegyzőségek Somogyból Zalához való csatolását, amely azonban csak 1948. augusztus 1-jével történt meg.

Zala megye területét illetően a legradikálisabb változásokat az 1950-es esztendő hozta el. Az 1949. december 14-én kihirdetett 4343/1949. számú minisztertanácsi rendelet alapvetően a mai napig meghatározó módon alakította át a megyék határait. Zala a vesztesek közé került, hiszen a rendelet Keszthely környékével együtt az egész Balaton-felvidéket (keszthelyi, sümegi, tapolcai járások) Veszprém megyéhez csatolta. A rendeletben foglalt elcsatolásokat a gyakorlatban 1950. március 16-án hajtották végre. Némi „kárpótlás” gyanánt ugyanez a rendelet – ugyanezen a napon – Zalához csatolta Vas megyéből az egervári körjegyzőséget (Egervár, Gősfa, Vasboldogasszony) és Somogy megyéből a surdi körjegyzőséget (Surd, Belezna, Nemespátró).

A megye területét érintő változtatások után újraszabták a belső, járási határokat is, két kisebb járás megszüntetésével. Egy 1950. május 14-én kiadott minisztertanácsi rendelet 1950. június 1-jei hatállyal kimondta a novai és a pacsai járások megszüntetését. Ezzel a zalai járások száma ötre csökkent (lenti, letenyei, nagykanizsai, zalaegerszegi, zalaszentgróti) a bő öt évvel korábbi 14 járáshoz képest. Az időközben kialakuló egypárti diktatúra ma már megmosolyogtató intézkedései közé tartozott egyes „szalonképtelenné” vált községnevek megváltoztatása is. Így lett ekkoriban, illetve az ötvenes évek elején a németek háborús szereplése miatt Zalanémetfaluból Ligetfalva, illetve a nem kevésbé gyűlölni rendelt, egykori uralkodó osztály gyorsabb feledtetése céljából Nemestördemicből Badacsonytördemic, valamint Nemesrádóból és Nemespátróból – időlegesen – Rádó, illetve Pátró.

A területszervezési változások mellett idővel tartalmilag is egyre inkább átalakult a korabeli közigazgatás. 1950-re, a tanácsrendszer hajnalára lényegében már csak a történelmileg kialakult elnevezéseiben,  mint például főispán, alispán, jegyző élt tovább a háború előtti közigazgatási szisztéma, mivel ezen tisztségek tartalma, jogköre teljesen megváltozott. Az egyik legfontosabb módosulás a közigazgatási testületeket, például a megyei közgyűlést – hivatalos nevén törvényhatósági bizottság közgyűlése – érintette annyiban, hogy ezek tagjait a korábbiaktól eltérően nem választották, hanem kinevezték. Korábban ez a testület választotta  meg a megye egyes vezetőit, mint például az élén álló alispánt, ezzel szemben 1945 után az összes tisztviselőt lényegében központilag nevezték ki.

A koalíciós években a pártok egymás között osztották el a közigazgatás kulcspozícióit, példának okáért a zalai főispáni posztot a Nemzeti Parasztpárt kaparintotta meg, ami azt jelentette, hogy ez a párt jelölhette a belügyminiszter által ide kinevezendő személyt. 1948 után már a Magyar Dolgozók Pártja központi, illetve területileg illetékes bizottságai, de még inkább az egyszemélyi vezetői határozták meg, hogy kik kerülhetnek a közigazgatás vezető helyeire. Ettől kezdődően a valódi hatalom kezdett kicsúszni az állami és önkormányzati igazgatás kebeléből, minden fontos döntés az állampárttá vált MDP korifeusainak asztalára került. Az 1950-ben hierarchizáltan megszervezett új közigazgatási szervek, a tanácsok ennélfogva döntőrészt a pártakarat végrehajtói lettek.

Szerző: Káli Csaba

Forrás: Zalai Hírlap

Advertisements