Az ötödik kör után

Megjelenés dátuma: 2009. június 16. 04:28
Szerző: Benedek Bálint

Nagykanizsa (bb) – Számos zalai fiatal állt asztalokhoz a Szabadics Zrt. VI. Mura-Dráva nemzetközi asztalitenisz viadalán.

A nagykanizsai Zsigmondy-csarnokban, a hatfordulós sorozat ötödik körére került sor.

A rendező, Kanizsa Sörgyár és a Zala megyei Asztalitenisz Szövetség közös viadalán 21 egyesület, 95 pingpongosa indult, köztük horvát és szlovén résztvevőkkel. A zalaiak eddig a kanizsai versenyen kívül csak két helyszínen, Ljubljanában és Zrhnikában léptek asztalokhoz. Az összecsapáson rendszerint 12, 15, és 19 éves korosztály fiú és leány indulói egyéni küzdelmekben feszülnek egymásnak. Az erős mezőnyben a zalaiak remekeltek, ugyanis a legkisebb fiúknál a sörgyári Gyöngyösi Áron második lett, míg a lányoknál a dél-zalai Tárnok Zsófia is ezüstérmet szerzett. A 15 éveseknél már nem termett babér a házigazdáknak, viszont a 19 éves lányoknál az Extra Ligás tapasztalattal rendelkező Ladányi Dóra könnyed győzelmet aratott.

– Az előző évekhez hasonlóan most is kiválóan szerepeltek fiataljaink – értékelt Jakabfi Imre a Zala megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke. – A hatfordulós sorozat utolsó viadalát a horvátországi Rijekában rendezik meg, várhatóan június végén. Egyelőre, Ladányi Dóra összesített ranglistás helyezésétől tesszük függővé a szereplésünket.

Eredmények. Zalai dobogósok. Fiúk. 12 évesek: 2. Gyöngyösi Áron (Kanizsa Sörgyár).

Leányok. 12 évesek: 2. Tárnok Zsófia (Kanizsa Sörgyár), 3. Müller Diána (Miháld), Petrovácz Zsófia (Kanizsa Sörgyár). 19 évesek: 1. Ladányi Dóra (Kanizsa Sörgyár).

Ezuton is gratulálunk Diának a szép eredményhez! Csak így tovább!!

Sport híreink forrása: http://www.zalaihirlap.hu

Hibátlan diadal

Megjelenés dátuma: 2009. június 19. 04:25
Szerző: Benedek Bálint

Nagykanizsa (bb) – A III. osztályú labdarúgó pontvadászatában a Palin idegenben győzött, és megnyerte a bajnokságot. Az ezüstöt a Hahót, míg a bronzot a Pogányszentpéter kapta.

A III. osztályú labdarúgó-bajnokságban az utolsó előtti fordulóban már eldőlt az aranyérem sorsa, ám a dobogó második és harmadik fokáért két csapat küzdött. A kedvezőbb pozícióban Hahót alakulata volt, míg az együttest szorosan – három pont lemaradással – követte a somogyi Pogányszentpéter. A hahótiak hazai pályán a sereghajtó Sand ellen nem hibáztak, így hiába nyert gólgazdag mérkőzésen a somogyi egység, a dobogó második fokára a Hahót állhatott fel. A bajnokságot megnyerő, Kőműves Gyula edző vezette paliniak régi álma vált valóra azzal, hogy jövőre a Zala megyei II. osztályban rúghatják a bőrt. A Palinra ráfér az erősítés, a csapatnál sem pihennek, s nyáron is keresik az új játékosokat.

Eredmények. III. osztály:

Hahót-Sand 3-1,

Miháld- Belezna 4-2,

Pogányszentpéter-Eszteregnye 5-2,

Surd- Újudvar 4-2,

Petrivente-Murakeresztúr 2-4,

Sormás-Palin 2-4.

Végeredmény:

Zala megyei III. osztály:

1. Palin 55 pont,

2. Hahót 49 p.,

3. Pogányszentpéter 47 p.

IV. osztály:

1. Zalaszentjakab 35 p.,

2. Liszó 25 p.,

3. Balatonmagyaród 20 p.

Sport híreink forrása: http://www.zalaihirlap.hu

Gólzáporos labdarúgó forduló

Megjelenés dátuma: 2009. április 17. 04:27
Szerző: Benedek Bálint

Nagykanizsa (bb) – A labdarúgó megyei III. osztály tabellavezetője, a Hahót gólgazdag mérkőzésen győzte le a Pogányszentpétert. Az alsóházban viszont változott a helyzet, az eddig vezető Liszó ikszelt, míg a Zalaszentjakab nyert és átvette a vezetést.

Eredmények, III. osztály: Petrivente-Miháld 3-1, Palin-Murakeresztúr 6-0, Sormás-Eszteregnye 6-2, Surd- Belezna 2-3, Nagyrada-Sand 7-4, Hahót-Pogányszentpéter 5-3. IV. osztály: Balatonmagyaród-Liszó 1-1, Zalaszentjakab-Nagyrécse 2-0.

Sport híreink forrása: http://www.zalaihirlap.hu

Esőben rúgták

Megjelenés dátuma: 2009. április 03. 04:25
Szerző: Benedek Bálint

Nagykanizsa (bb) – A Zala megyei labdarúgó-bajnokság III. osztályában a Hahót hazai pályán döntetlent ért el, míg a Pogányszentpéter otthon győzött, és ezzel átvette a vezetést.

A csapatok dolgát a folyamatosan szakadó eső ugyan nehezítette, de mindegyik mérkőzést megtartották. A Hahót játékosai is szenvedtek a vizes talajon, így végül csak ikszelni tudtak a középmezőnyhöz tartozó Beleznával. A somogyi Pogányszentpétert egyáltalán nem zavarták a nehéz körülmények, s jó iramú találkozón győzték le a Miháldot. Ugyan a Palin ezúttal szabadnapos volt, de így is megőrizte a harmadik helyét. Vasárnap már a megyei IV. osztályban is elkezdődnek a küzdelmek.

Eredmények, III. osztály: Petrivente-Eszteregnye 1-0, Surd-Sand 1-1, Nagyrada-Újudvar 4-1, Pogányszentpéter-Miháld 2-1, Sormás-Murakeresztúr 0-1, Hahót-Belezna 2-2.

Vasárnapi párosítások, III. osztály (15.30): Belezna-Petrivente, Eszteregnye-Surd, Sand-Sormás, Murakeresztúr-Nagyrada, Újudvar-Palin. Megyei IV. osztály (15.30): Fityeház-Zalaszentjakab, Nagyrécse-Balatonmagyaród.

Sport híreink forrása: http://www.zalaihirlap.hu